Vízmegtáplálás az öntözőrendszer esetében

Az öntözőrendszerek egyik nagy előnye között tartják számon azt is, hogy gyakorlatilag bármely rendelkezésre álló vízforrásról is működtettető! Azonban azoknál a vízforrásoknál (alternatív, illetve természetes vízforrások), melyeknél a víz gravitációs nyomása nem áll rendelkezésre fontos, hogy egy úgynevezett szivattyús gépészetet alkalmazzunk ennek a nyomásnak a létrehozására. Így akár lehet egy patak vagy tó, de lehet kút vagy ciszterna is, amelyről megtápláljuk az öntözőrendszert.

A leggyakrabban még mindig a vezetékes víz az, amit alkalmazunk a berendezés megtáplálására. Ezzel semmi gond sincs, sőt az elterjedtsége egyben mutatja is a praktikusságát. Ma már egy almérő engedélyeztetése és felszerelése után a víz több mint az 50%-át nem kell megfizetnünk a csatornadíjakban. A nyomás általában állandó és stabilnak tekinthető, ezért a funkcióképessége is magas ezekben az esetekben. Gyakran az adott területeken nincs rá mód, vagy csak évtizedes megtérüléssel, hogy mondjuk kutat fúrassanak, vagy a kevés hozam miatt esővízgyűjtőt telepítsenek, amihez a méregdrága gépészettel együtt kell gondolkodni.

ÖntözőrendszerVolt egy nagy hulláma, de ma már kissé leágazóban van a kertek vízellátására létrehozott kutas megoldásoknak. Én úgy vagyok vele, hogy ha rendelkezésre áll egy kút, akkor az öntözőrendszert mindenképpen arra kössük rá. A kút vízének számos előnye is van és a felhasználása nem korlátozódik pusztán az öntözőrendszerre, hanem a ház egyéb területein, sőt még a házban is felhasználható a kútvíz. Fontos szempont szerintem ilyenkor az, hogy rentábilis maradjon a projekt.

Az esővízgyűjtők esetében sajnos nem kedvező hazánk időjárása az elmúlt években. Nyílván nagy felületű tetőkre hulló csapadék összegyűjtése jó megoldásokat kínál a felhasználásában és a kertnek szükséges víz is ebben a formában a legjobb, azonban gyakran ez úgy sikeres, ha a létrehozójának a fenntarthatósági szempontok is szerepet játszanak, nem csak az anyagiak.

A tavakból és patakokból történő öntözés inkább a mezőgazdasági öntözőrendszerek esetében erőteljes, általában a kerti felhasználásban nincs jelen.