Nagy Endre - Minőségi költöztetés szakemberekkel

Sok mindenre kell figyelni költöztetés előtt is. Tájékoztatni kell a költöztetőt minden "problémáról". Például nem tud közel megállni, nem fér be a teherautó az udvarba és sokat kell cipelni a bútorokat. Vagy túl nehéz tárgyak is vannak a szállítandó bútorok között (antik szekrény, pianínó, zongora. Sok embernek ezek hétköznapi dolgok, és nem tartják fontosnak hogy közöljék a költöztető céggel. Ebből később konfliktusok lehetnek. Ez nemzetközi költöztetésnél is nagy gondot okozhat, ugyanis ha nem adunk meg minden adatot a szállítandó ingóságokról, akkor előfordulhat az is, hogy nem fér fel minden a teherautóra.

Figyelembe kell venni a teherautó külső méreteit is. Meg azt is hogy rá tud-e fordulni a kapura egy szűk utcában. Nekem is mondták már hogy bőven beférek, csak nem számoltak a belógó vastag faággal, aminek az lett a vége hogy plusz harminc métert kellett gyalogolni. De olyan is elfordult hogy árajánlatkérésnél kiderült hogy lesz egy zongora is. Erre az ügyfelem megkérdezte: miért, az számít? Ezért is kérdezek meg mindent, amit csak lehet (darabszám, méret, pontos címeket, emelet, parkolás, kell-e szerelni vagy csomagolni, nehéz bútor, zongora, lesz-e segítség stb). Így lehetséges az hogy mindig gond nélkül költöztetek. Kollégáimat is szigorúan megválogatom. Kizárólag tapasztalt szakemberekkel dolgozom.

minőségi költöztetés

Nem csak a rakodásban szerzett tapasztalat fontos a kollégáim tekintetében. Az ápolt megjelenés, udvarias viselkedés, konfliktuskezelés, találékonyság, őszinteség is mind olyan dolgok, amik nélkül nem lehet igazán profi egy rakodó, azaz kolléga. Nagyon sok ember próbált nálam dolgozni. Sajnos megtapasztaltam, hogy az előbb említett dolgok is valóban nagyon fontosak. Sokan keresnek munkát, de az a a helyzet, hogy sokan álomvilágban élnek. Voltak akik küldtek önéletrajzot, és amikor hívtam őket, akkor nem vették fel a telefont. Ilyen emberekre nem lehet számítani. Ez komolyan befolyásolhatja a költözés kimenetelét.

Egy kicsit elkanyarodtam a lényegtől. Szóval a lényeg az, hogy nyugodtan bízza ránk a költöztetést, fuvarozást, lomtalanítást. Ezt már nem csak én mondom, hanem elégett ügyfeleim is, akiknek valós véleményét elolvashatja a honlapomon, vagy a Facebook oldalamon is. Az, hogy Ön közéjük fog-e tartozni, az csak Önön múlik. Szóval kérjen árajánlatot, és meglátja, hogy igazam van.